Nyomtatónk üzemeltetéséhez mindig eredeti patront használjunk

Dokumentumok nyomtatása. Ez a szóösszetétel velünk van az elmúlt bő harmincöt év óta.

A papír alapú adatmentés, vagy sokszorosítás visszavezethető a középkorra, sőt azelőttre is, amikor első őseink először vetették papíruszra írásaikat, majd később a szerzetesek másolták a kódexeket, ezáltal tovább örökítve az utókor számára.

A modern ember számára a nyomtatás kézenfekvő tulajdonság, melyet hetente gyakorol a munkahelyén, vagy akár otthoni környezetben is. Kinyomtatni egy receptet, sokszorosítani egy szórólapot, vagy formanyomtatványokat kitölteni, majd lefénymásolni alapvető igény az ügyintézéshez, a napi rutinhoz.

Mindannyian tudjuk, hogy a környezetre terhelő hatással van a túlzott és felesleges nyomtatás, mivel a nyomtatáshoz papírt használunk, amely rendszerint fából készül. Igaz, vannak ma már félfamentes, vagy újrahasznosított papírok is, amelyek nagyban csökkentik ezt a környezetkárosítást, úgyhogy ezzel is sokat tehetünk annak érdekében, hogy tényleg csak a legszükségesebb ökológiai lábnyomot hagyjuk magunk után.

Van azonban még egy fontos ismérve a tudatos és takarékos nyomtatásnak.

Mégpedig az, hogy mindig eredeti forrásból választunk megbízható minőségű tintapatront.

Egy megfelelő tintapatron webárúházból vásárolt festékpatron esetében megbizonyosodhatunk arról, hogy a termék eredeti, vagy jó minőségű utángyártott, így nyomtatónk élettartama biztosan a gyári előírást fogja tudni teljesíteni, ezáltal minimális környezeti terhelést okoz a használat során.

A gyári toner ráadásul olyan alapanyagokból készül, melyek készítése során különleges figyelmet fordítottak az újrahasznosításnak és a lebomló, környezetet nem károsító alapanyagok össze válogatásának.

Legyen akár színes, vagy fekete-fehér nyomtatásról, a megfelelő forrásból beszerzett tintapatronok a legjobb minőség mellett fogják a leghosszabb nyomatszámot produkálni (5% lefedettség mellett 2-3000 A4-es oldal) egy közepes irodai méretű nyomtató esetében. Így nem csak, hogy a nyomtatónk karbantartását is minimálisra csökkenthetjük, de nem kell feleslegesen sokszor cserélni benne a tintapatront sem, mivel a minőségi alkatrészek egyúttal tartósak is.

Vásároljunk tehát mindig megbízható forrásból, ha tintapatronra van szükségünk!

Comments are closed