Kertépítés öntözőrendszer telepítés nélkül?

Ez ma már elképzelhetetlen!
Gyakorlatilag évek óta nem építettem úgy kertet, hogy öntözőrendszert ne telepítettem volna bele. Bár idén csapadékos évünk volt, még így is szükséges volt az öntözőberendezés használata, mivel voltak olyan időszakok, amikor hetekig nem esett az eső. Szemben az elmúlt három évvel, amikor is szinte egyáltalán nem esett az eső. Ez odáig is el tudott menni, hogy 2012-ben az éves csapadék mennyiség 404,1 mm volt, ami éppen 4 mm-rel több, mint a félsivatagok felső csapadékhatára. Ilyen körülmények között nem lehet szép díszkertet fenntartani, főleg akkor nem, ha a kertépítésben gyepszőnyeget is használunk. Egyszerűen a kertépítő nem tud garanciát vállalni – és nem is vállal semelyik korrekt kertépítő sem -, ha nincs a kertbe beépítve öntözőrendszer!
A kertépítést öntözőrendszer telepítés nélkül kivitelezni? Higgye el kérem, hazánkban ez nem ajánlatos dolog. Előfordul ugyan, azonban szinte kivétel nélkül az történik, hogy rövid időn belül megrendelik. Viszont utólag beépíteni úgy, hogy a legkisebb sérülést okozzunk a – az akkor más igen komoly károkat is elszenvedhetett – kertbe nem könnyű és költséges dolog is. Ha gyepszőnyeget szeretne telepíteni, akkor semmilyen körülmények között se kövesse el azt a hibát, hogy nem telepít öntözőrendszert! Nyári körülmények között két-három nap alatt is megsemmisülhet a drága gyepszőnyeg, még akkor is, ha locsolva van valamilyen módszerrel. Erről több ügyfelem is tudna mesélni, úgyhogy azt ajánlom, hogy más kárán tanuljon, ne a sajátján.
De nem csak a gyepszőnyeg, ami nagy kárt tud szenvedni, hanem a szintén értékes növények is, amelyek frissen lettek ültetve a kertbe. A koros növényeknek még az öntözőrendszerrel történő öntözés sem biztos, hogy elég az ültetést követő rövid időn keresztül, lehet, hogy szükséges lesz vödörrel öntözni az iszapolás kedvéért. Ez is előfordulhat!
Azt gondolom, hogy még ha hezitál is a berendezés beépítésének tekintetében, akkor is kérjen rá árajánlatot. Elképzelhető, hogy mást hisz ennek a ma már egyáltalán nem luxuscikknek az áráról, vagy az üzemeltetésének a költségeiről. Lehet, hogy kedvet kap hozzá, amit kertje százszorosan is meg fog hálálni!

Tags:

Comments are closed